Első lépéseim a blogok világában

Megnyitottam a blogomat és mindjárt a közepépe vágtam de adós maradtam egy rövid bemutatkozóval amit most pótolni szeretnék.

Ebben a blogban elsősorban azokról a gondokról szeretnék beszélni, amelyekkel a városom küzd, ugyankkor ötleteket is próbálok adni a problémák megoldásához. Az utóbbi négy év során, mióta ismét Szatmárnémetiben élek, egy (egyesek számára talán különösnek tűnő) hobbym alakult ki: a közigazgatás. Nem dolgozom a helyi közigazgatásban, és politikai alakulatnak sem vagyok tagja – leszámítva a Német Demokrata Fórumot, amely jelenleg nem rendelkezik képviselőkkel a helyi tanácsban.

Valamikor 2004 nyarán kezdődött a dolog, amikor rádöbbentem, hogy már nem csupán látogató vagyok ebben a városban, mint az azt megelőző 14 évben, amikor mindössze 2-3 hetes időszakokra érkeztem Szatmárnémetibe. Úgy tűnik, akkoriban más dolgok foglalkoztattak, ezért nem zavartak a mindennapi életet érintő problémák. Valószínűleg a tudat, hogy egy-két nap múlva autóba ülök és visszatérek választott hazámba (ahol egy működőképes városban élek) tette, hogy elsiklott a tekintetem azok fölött a gondok fölött, amelyek manapság már zavarnak.
Saját elhatározásomból tértem haza, elsősorban a honvágy miatt. Valószínűleg nagyon sok kitelepülőt kínoz a honvágy, mégsem térnek vissza Romániába. Én miért jöttem mégis vissza? Hogy őszinte legyek, már magam sem tudom…

2004 júniusában tudatosult bennem, hogy nem térek vissza többé Németországba. Feladtam az ottani lakásomat is, mindössze a német útlevelemet tartottam meg – arra az eshetőségre, ha az itthoni nehézségek nyomasztóbbaknak bizonyulnak, mint a honvágy J. Életemben első alkalommal ekkor kezdtek el zavarni Szatmárnémeti problémái.

Ez a jelenlegi polgármester, Ilyés Gyula mandátumának első, ígéretekkel és reményekkel teli napjaiban volt. A polgármester urat a 80-as évektől ismerem, és szentül meg voltam győződve róla, hogy valóban sikerül majd a várost egy ”ékszeres dobozzá” varázsolnia. Ez a meggyőződésem idővel kicsit megingott ugyan, de - mint mondják – a remény hal meg utoljára.
Próbáltam reklamálni, illetve ötleteket adni a polgármesteri hivatal honlapján, személyes beszélgetéseket folytattam a polgármester úrral, több kérdésben is megnyertem különböző pártállású tanácsosok támogatását, és a civil szférán keresztül is megkíséreltem nyomást gyakorolni, illetve segíteni. Úgy vélem, eddigi legnagyobb sikeremet a játszótér-építési projekttel arattam, amely a polgármesteri hivatal és az Erdélyi Kárpát Egyesület közreműködésével valósult meg.

A város fejlődik, Ilyés úrnak sok jó kezdeményezése volt, és Szatmárnémeti néhány problémája lassan-lassan megoldódik. Számomra viszont túlságosan lassan… Leginkább pedig az a túlságosan gyenge minőség/ár arány zavar, ami nagyon sok, közpénzekből finanszírozott beruházásra jellemző.