2008. március 11., kedd

Kampányközigazgatás

A jelenlegi mandátum alatt a városi tanács számos figyelemre méltó határozatot hozott, a polgármester pedig régóta meglévő gondokra dolgoztott ki megoldásokat illetve rég várt projekteket indított útjukra. A tanács határozatainak egy része azonban elméleti síkon maradt, más részüket helytelenül ültettek gyakorlatba és a megvalósított projektek is hagynak maguk után kívánnivlókat.

Az utóbbi hetekben a polgármesteri hivatal apparátusa látszólag elkezdett dolgozni: újrakezdték a tilosban parkoló autók büntetését és az autók elszállítását, ismét napirendre került a közterületeken elhelyezett bódék sorsa, illetve egy olyan bizottság is alakul, mely az útépítési munkálatok minöségét hivatott ellenőrizni.
Nos, jó, hogy végül mégiscsak munkához láttak, viszont kérdezem én: korrekt dolog-e az, hogy a négy éves mandátumnak csak az utolsó négy hónapjában, a kampány idején dolgoznak komolyan? Én személy szerint azt szeretném, ha a polgármesteri hivatal a mandátum teljes időtartama alatt megpróbálná következetesen ellátni a feladatát.

2008. március 9., vasárnap

Hogyan kezdtem volna neki én a "nagy útjavításnak"

Az Ilyés Gyula polgármester úr által kezdeményezett ”nagy útjavítás” előtt rendbe kellett volna hozni a régi aszfaltréteget az utcákban legalább annyira, hogy 3-4 évig kitartson. Nem került volna túl sokba nagyobb területeken felmaratni a burkolatot és a helyszínen feldolgozni és újraönteni. A folyamatos kátyúzás az évek során biztos, hogy több pénzt emésztett fel, mint amennyit egy alapos újraöntés igényelt volna.

Ezzel a nagy hatékonyságú kátyúzással párhuzamosan pedig minden földes utcát le kellett volna kövezni.
Ha így jártak volna el, néhány hónap elteltével mindenki olyan utcákon közlekedhetett volna, amelyen nem érik egymást a gödrök és nem sárosak – még ha nem is lettek volna éppen tükörsimák.

Ezután az ideiglenes burkolatjavítás után nekikezdtem volna a közműhálózatok felújításának. Az átfogó útfelújítás előtt pedig mindenképpen alkalmaztam volna egy szakértőt, aki megfelelőképpen össze tudta volna állítani a tenderfüzeteket. És csak azokon az utcákon végeztem volna el ezeket a költséges munkálatokat, ahol már a közműhálózat rendbe lett hozva.

2008. március 5., szerda

Építenek ész nélkül, de kinek?

A szatmárnémeti önkormányzat évek óta rossz stratégiát követ a városrendezés és a lakásépítések terén. Vagy az is lehet, hogy egyáltalán nincs semmilyen stratégiája… csak lobbizás.

A polgármesteri hivatal és a városi tanács rendszeresen "túlfeszíti" a régi, amúgy is engedékeny, városrendészeti tervet – mindezt azzal az ürüggyel, hogy nincs elég lakás a fiatalok számára.

A tanács városrendezési bizottságának volt a múlt esztendőben egy reményleljes kezdeményezése amelynek keretében módosúlt a városrendezési terv (PUG) szabályzata. A módosítás azonban nem hozta meg a remélt hatást, amennyiben figyelmbe vesszük a legutóbbi tanácsülésen jóváhagyott építkezéseket.

Hogy mi ennek a hozzáállásnak az eredménye, azt mindannyian láthatjuk: gombamód szaporodnak a városképbe nem illő épületek, melyek ráadásul olyan drágák, hogy a fiatalok nem is álmodhatnak arról, hogy megvegyék…

Újabb 40 millió lej kölcsön útjavításra

Szatmárnémeti úthálózatának fejlesztése érdekében újabb 40 millió lej kölcsönt vesz fel a város, mindamellett, hogy 2005-ben 70 millió lej értékben már felvett egy kölcsönt útjavításra.

Szeretném leszögezni, hogy helyeslem Ilyés Gyula arra irányuló szándékát, hogy a városban minden utcát leaszfaltozzon illetve újraaszfaltozzon. Mivel azonban a munkák kivitelezési módja hagy maga után kívánnivalót, az eddig elvégzett munkálatok eredményét legfennebb elfogadhatónak nevezhetjük (néhány esetben egyenesen elfogadhatatlannak).

Egy évvel ezelőtt, amikor a 2007-es év költségvetés közvitáját tartották megmondtam a polgármester úrnak, hogy szerintem hiba lesz 70 millió lej köcsönt úgy elkölteni, hogy a javítások eredménye addig sem tart majd, ameddig a felvett hitel törlesztése. Ilyés úr kerülő választ adott, melyben azt fejtegette, hogy a felvett összeg jóval a törvény által megengedett szint alatt van.

Az lehet, hogy az eladósodás mértéke az új hitel felvétele után is a megengedett szint alatt marad, viszont a kivitelezési munkálatok megszervezését újra kell gondolni, hogy tartósan jó minőségű utak épüljenek a jövő nemzedék által megdolgozandó pénzből.

2008. március 4., kedd

Az ideális polgármester

Romániai blogokat böngészve találtam rá egy bukaresti sofőr blogjára, aki az ideális polgármestert próbálja meg leírni. Egyébként, ha az ember a google-ben rákeres a ”primarul ideal” kifejezésre, egyre több és több írást talál e témával kapcsolatban. Úgy tűnik, az embereket egyre jobban érdekli, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie egy település elöljárójának. Az általam említett írás itt olvasható: http://soferul.wordpress.com/2007/12/07/leapsa-cum-arata-primarul-ideal/.

Kiegészítve a "söfőr" meglátásait saját véleményemmel, a következőképpen festhet az ideális polgármester jellemrajza:
- erkölcsileg feddhetetlen
- tárgyalókész
- rugalmas, ugyankkor következetes
- beleérzőkész
- karizmatikus
- megfelelő rálátása van a dolgokra
- értékes emberekkel veszi körül magát
- csapatjátékos és vezető is egy személyben
- olyan dolgokba kezd csak, amelyeket be is tud fejezni
- nap-mint-nap járja a város utcáit
- okul más városok tapasztalataiból
- a minőség és nem a mennyiség elkötelezettje
- kitartó és gyakorlatias gondolkodású
- nem viszonyul agresszíven a problémákhoz
- jó gazda
- jó humorú
- ismeri a társadalmi valóságot és a közösség gondjait
- rendelkezik tapasztalattal a közigazgatás terén
- bár nem lényeges a pártállása, rendelkezik politikai támogatottsággal

2008. március 1., szombat

Első lépéseim a blogok világában

Megnyitottam a blogomat és mindjárt a közepépe vágtam de adós maradtam egy rövid bemutatkozóval amit most pótolni szeretnék.

Ebben a blogban elsősorban azokról a gondokról szeretnék beszélni, amelyekkel a városom küzd, ugyankkor ötleteket is próbálok adni a problémák megoldásához. Az utóbbi négy év során, mióta ismét Szatmárnémetiben élek, egy (egyesek számára talán különösnek tűnő) hobbym alakult ki: a közigazgatás. Nem dolgozom a helyi közigazgatásban, és politikai alakulatnak sem vagyok tagja – leszámítva a Német Demokrata Fórumot, amely jelenleg nem rendelkezik képviselőkkel a helyi tanácsban.

Valamikor 2004 nyarán kezdődött a dolog, amikor rádöbbentem, hogy már nem csupán látogató vagyok ebben a városban, mint az azt megelőző 14 évben, amikor mindössze 2-3 hetes időszakokra érkeztem Szatmárnémetibe. Úgy tűnik, akkoriban más dolgok foglalkoztattak, ezért nem zavartak a mindennapi életet érintő problémák. Valószínűleg a tudat, hogy egy-két nap múlva autóba ülök és visszatérek választott hazámba (ahol egy működőképes városban élek) tette, hogy elsiklott a tekintetem azok fölött a gondok fölött, amelyek manapság már zavarnak.
Saját elhatározásomból tértem haza, elsősorban a honvágy miatt. Valószínűleg nagyon sok kitelepülőt kínoz a honvágy, mégsem térnek vissza Romániába. Én miért jöttem mégis vissza? Hogy őszinte legyek, már magam sem tudom…

2004 júniusában tudatosult bennem, hogy nem térek vissza többé Németországba. Feladtam az ottani lakásomat is, mindössze a német útlevelemet tartottam meg – arra az eshetőségre, ha az itthoni nehézségek nyomasztóbbaknak bizonyulnak, mint a honvágy J. Életemben első alkalommal ekkor kezdtek el zavarni Szatmárnémeti problémái.

Ez a jelenlegi polgármester, Ilyés Gyula mandátumának első, ígéretekkel és reményekkel teli napjaiban volt. A polgármester urat a 80-as évektől ismerem, és szentül meg voltam győződve róla, hogy valóban sikerül majd a várost egy ”ékszeres dobozzá” varázsolnia. Ez a meggyőződésem idővel kicsit megingott ugyan, de - mint mondják – a remény hal meg utoljára.
Próbáltam reklamálni, illetve ötleteket adni a polgármesteri hivatal honlapján, személyes beszélgetéseket folytattam a polgármester úrral, több kérdésben is megnyertem különböző pártállású tanácsosok támogatását, és a civil szférán keresztül is megkíséreltem nyomást gyakorolni, illetve segíteni. Úgy vélem, eddigi legnagyobb sikeremet a játszótér-építési projekttel arattam, amely a polgármesteri hivatal és az Erdélyi Kárpát Egyesület közreműködésével valósult meg.

A város fejlődik, Ilyés úrnak sok jó kezdeményezése volt, és Szatmárnémeti néhány problémája lassan-lassan megoldódik. Számomra viszont túlságosan lassan… Leginkább pedig az a túlságosan gyenge minőség/ár arány zavar, ami nagyon sok, közpénzekből finanszírozott beruházásra jellemző.

2008. február 29., péntek

Vagy por, vagy sár…

A számláló lassan de biztosan araszol előre. Mégiscsak itt vagytok és olvastok... akkor folytassam.

Szatmárnémeti utcáit száraz időben por lepi, esős időben pedig sár takarja annak ellenére, hogy az érvényben levő jogszbályok már nem engedik, hogy homokot szórjanak csúszásgátló gyanánt az utcákra.

Maradt sajnos "por- és sárforrás" bőven - ezek közül felsorolok itt párat:
- a teherszállítók utánfutóiról az útra lecsorgó homok, kavics, föld és építkezési hulladék
- a nagyszámú rendezetlen építőtelep, ahonnan a teherautók kihordják a sarat. A helyzetet súlyosbítja, ha az építőtelep előtt lévő zöldövezetet használják lerakóhelyként.
- a tönkretett zöldövezeteken vagy a le nem betonozott udvarokon parkoló járművek szintén sarat hordanak az úttestre
- végül, de nem utolsósorban, a közművesítési munkálatok (kanalizálás, víz, gáz, villanyhálózat) során kiásott föld hetekig az úton és a járdán hever, az eső és szál pedig szétteríti ezeket a kupacokat

A megoldást egy jól kidolgozott ”por- és sárellenes” program alkalmazása jelentené:
- következetesen kellene büntetni azokat a járműveket, melyekről lecsorog a rakomány és a fuvarozók rögtön találnának megoldást a probléma megoldására
- ha büntetést helyeznének kilátásba, az építkezők is megtalálnák a módját annak, hogy ne horják fel a sarat a közutakra
- meg kellene tiltani, illetve büntetni kéne a zöldövezeteken illetve a nem lebetonozott területeken való parkolást
- meg kell tiltani a föld lerakását és tárolását közterületeken. A közművesítési munkálatokat végző cégek is meg tudnák a föld tárolását oldani másképp ha büntetést helyeznének kilátásba.

Feni gondolataimat beküldtem még 2007 december 17.-én a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal honlapjára. Örömmel értesültem a helyi sajtóbol, hogy a közösségi rendőrök jövő héttől büntetni fogják azokat a cégeket amelyek teherautói sárt hordanak fel a város utcáira. Helyeslem a döntést, de ez egyedül még nem elégséges a probléma kezeléséhez.